2013. augusztus 28., szerda

Mégis mit meséljek?

  Hát mi ugrik be elsőre? Persze az, hogy szombaton férjhez megyek, 22 és háromnegyed évesen. Mit mesélhetnék én? Mondjuk azt, hogy jutottam el idáig.

  A szerelem mindig is központi helyet foglalt el az életemben, csak vissza kell nézni a gyerekrajzaimat. Szerelmes párok, összetört szívek, lovagra váró hercegnők, meg ami kell.


  Oviban csókolóztam először, a galérián, az asztalterítő alatt. Másnapra egy jó kis herpesz nőtt a számra. Azt hittem, senki nem tudja, mi történt, de persze mindenki tudta. Azóta viszont többet nem lett herpeszem. Az oviban a szerelem még nem volt fájdalmas. Az a fiú, akivel csókolóztam, kiszámolta, hogy kivel lesz éppen együtt, velem, vagy a barátnőmmel, Annával. Ez akkor teljesen természetes dolog volt. Én nyertem, nem volt sértődés. Utánam Lilivel volt együtt a fiú, Dani. Segítettem Lilinek, hogy szép ajándékot rajzoljon Daninak. Közben volt egy Ádám nevű fiú, aki feleségül akart venni. Jólelkű fiú volt. Én azt mondtam, ha hoz arany karikagyűrűt - mert hogy azt úgy szokás - akkor hozzámegyek feleségül. Nem hozott.
  Alsóban tetszettem egy fiúnak, Máténak. Ezt egy másik fiú mondta el. Én csak annyit tudtam reagálni: hülye. Akartam bocsánatot kérni tőle, de nem tettem. Aztán legjobb barátok lettünk, aztán eltűnt és meleg lett.
  Volt még egy fiú, aki azt mondta, jól áll nekem, ha mérges vagyok. Padtársak voltunk, sokat is mérgesített fel. Talán tetszettem neki, akkor még nem fogtam fel. Egyszer meg akarta venni egy rajzomat 70 db rajzlapért, de nem adtam neki, az én szellemi termékem. Hiába erősködtek a többiek.
  Felsőben erősen jött az önbizalomhiány, a fránya kamaszodás. Viszonzatlan szerelmek, sírás, drámai versek. Nem értettem, miért nincs nekem barátom, mint a többi lánynak. Ez volt a világ vége, 13 évesen.

  Nyolcadik utáni nyáron találkoztam az első barátommal. Augusztus 17-én. MSN-en ismertem meg, azt gondoltam először, hogy egy nőcsábász és jobb, ha elkerülöm. Aztán csak találkoztunk és csak elcsavarta a fejemet. Hozott egy eredeti CD-t nekem ajándékba a Hind nevű együttestől. Utálta a McDonalds-ot, átfutottunk együtt a piros lámpán, összetört egy poharat az étteremben és nem adott borravalót. Tetszett. Két nappal a randi után, szintén MSN-en, megkérdezte hosszú körmondatok után, hogy lennék-e a barátnője. Igent mondtam. Két hónap és tíz napig voltunk együtt. Ő szakított, személyesen. De csak később mondta el MSN-en, hogy két hetes átfedésben volt egy másik lány, most vele van. Tényleg nőcsábász volt. És túl hamar mondta, hogy szeret.
  A második fiúmat szintén MSN-en ismertem meg. Találkoztunk, filmet néztünk, beszélgettünk, a vonatnál megcsókolt. Innentől kezdve együtt voltunk. Négy évvel idősebb volt nálam, anyáék aggódtak, de nem számított. Mind kettőnknek a másodikok voltunk, tapasztalatlanok, ő épp kezdett nyílni a világ felé. Nem bírta elviselni a felelősséget, ami azzal jár, hogy egy szép lány a barátnője. Félt, hogy elcsábítanak tőle és ez túl nagy teher volt neki. Akkor kezdtem rájönni, hogy mások szépnek látnak, csak az ált. suli volt ilyen, vagy én voltam olyan ált. suliban, de nincs gond a külsőmmel. Összesen kb. 4 hónapot voltunk együtt, kisebb-nagyobb megszakításokkal. A végén szünetet akart tartani, én nemet mondtam, annak nincs értelme. Két hétig nem találkoztunk, aztán szakítottunk, közös megegyezéssel. Én nem akartam, hogy játsszon velem, ő nem bírta a terhet. Szép búcsú volt. Láttam, hogy pár hónap alatt mennyit változott - nekem is köszönhetően. Sokkal nyitottabb és pozitívabb lett. Olyan fiú volt amúgy, aki mindig őszinte, mégsem bánt meg soha. Nem tudom, hogy csinálta. Később megcsalta a barátnőjét, azóta nem beszélünk.
  Az egyik megszakításban volt egy fiú, ő tanított meg arra, hogy legyek határozottabb, végül miatta nem akartam, hogy játszanak velem, nem engedtem többé. Messze lakott. Sokat telefonáltunk, egymásba szerettünk, találkoztunk, akkor már másodjára. Azt mondta, nem akar összejönni, mert messze lakunk. Aztán a találkozó után akart, én szárnyaltam a boldogságtól. Majd ide-oda dobálózott az igenekkel-nemekkel. A szülei nem engedték, hogy találkozzunk. Őt megijesztette, hogy én mindig ugrottam az igenre, végleg szakított. Ezután határozottabb lettem. De ő is. Később már nem mondhatták meg a szülei, kivel találkozik és kivel nem. Talán őt mondhatnám harmadik barátomnak.
  A negyedik barátom az első fiú unokatestvére volt, MSN-en lettünk egymásnak bemutatva. A második fiú alatt is próbált volna udvarolni, de épp újra összejöttünk, úgyhogy visszautasítottam. Mikor vége lett, találkoztunk, még az orra formájába is beleszerettem. Ő nem csókolt meg azonnal. Csak a második találkozón. Augusztus 24-én. Csodálatos szerelem volt az első fél év körülbelül. A klasszikus rózsaszín felhő. Aggódtam is, hogy túl szép ez. Később azért veszekedtünk, de mindig megoldottuk. Hasonlítottunk, romantikusak voltunk mind a ketten. Aztán jött az érettségi, színjátszó, énekelni tanult. Piszok jó hangja volt, támogattam. Egyre több helyen szerepelt, nem ért rá hozzánk jönni. Az egyetemre nem vették fel. Féltékeny típus volt. Szakított, nem tudom, miért. Később egész híres énekes lett, talán ezért. A romantikus énje fölé kerekedett a karrierista énje. Lehet, másért többet tett volna. De akkor sem bánom, hogy mindenemet neki adtam. Nem hiszem, hogy taktikázni kellett volna, beosztani az ajándékokat vagy azt, hogy megyek-e hozzájuk vagy nem. Szívesen adtam. Azért a bizalmam a párkapcsolatban enyhén szólva megrendült. Nem értettem, mit rontottam el. Ő nem mondott semmit. Három éves kapcsolat után 1 hónappal később már mással volt. Iwiwről tudtam meg.
  Ezután próbáltam ismerkedni, milyen is az, ha én szemelek ki valakit. Hát, nem jött össze. És az egy éjszakás kaland sem az én műfajom, képtelen voltam ilyenekre rávenni magam. Tanultam, színházba jártam, barátnőztem, leérettségiztem.
  De az érettségi előtt még a 19. születésnapomon rám írt egy régi ismerős, akit szintén MSN-en ismertem meg. A születésnapom remek ürügy volt arra, hogy elhívjon forró csokizni. Találkoztunk, forró csokiztunk (leégettem vele a nyelvem), hógolyóztunk, elvesztettünk egy élesztőt, aztán hazamentünk. Próbált egy szilveszteri bulira is elhívni, de én már elígérkeztem a barátnőkkel, oda pedig nem akartam fiút vinni. De januárban is találkoztunk még, tudtomra adta, hogy udvarol. Nekem még nem gyógyult be a seb, pedig kedveltem a fiút, de még nem tudtam közel engedni magamhoz. Négy hónapig küzdött értem, közben egyszer csókolóztunk is, de visszatáncoltam. Aztán már épp elkezdtem érezni iránta valamit, éreztem, hogy na, közel tudnám magamhoz engedni, erre meg összejött egy lánnyal. Aki nem kérette annyit magát. Tartottuk a kapcsolatot, és kiderült, hogy ő azért még összejönne velem, ha igent mondanék. Igent mondtam. Szakított a lánnyal, és 2010. május 15-én hivatalosan is összejöttünk, ő lett az ötödik barátom. Vele nem volt rózsaszín köd. Sokat veszekedtünk. Szegedre mentem tanulni, de azt is túléltük. Tudtuk, hogy komoly, és egyikünk sem szállt ki. Egy veszekedős időszak után a kanapén fetrengve tette fel a kérdést. Igent mondtam. Még beletelt egy kis időbe, míg felfogtam, és pár nappal később határozottabb igent tudtam neki mondani és ő is nekem. Ő lesz a férjem, szombattól. Vele megtanultam, hogy bizony nem baj, ha adok, csak a jó embernek kell. Aki visszaad. Közben figyelni magamra, hogy még mindig jó-e adni, vagy most szükségem van arra, hogy kapjak - vagy csak ülni akarok a seggemen.

  Hát ezt tudtam most mesélni. Persze voltak még fiúk, plátói szerelmek, de most őket emeltem ki. A következő címe legyen Messze, messze és Sugár Viktóriának ajánlom meg a lehetőséget.

(Kép innen.)