2014. március 14., péntek

Szilaj szelek asszonya



"Nyugi Mary, meg tudod csinálni! Te csak egy aranyos nénike vagy egy borzalmas lila kalapban. Semmi vész!" Nyugtatgattam magam útban a szokásos tracspartira a barátnőimhez. A lábam már öntudatlanul követi az utat, de a gondolataim egészen máshol járnak. Vajon az emberek mit gondolnak rólam? Ha elárulnám az igazságot, biztos őrültnek néznének. Jó, mondjuk be kell vallani, ez az állítás nem áll olyan messze a valóságtól, de akkor sem szeretném a boldog nagymama éveimet egy diliházban tölteni! Mire eljutok ehhez a megállapításhoz, meg is érkezek a ronda, mustár-sárga villához. Az előszobába toppanva barátosném fogad. Az arckifejezését látva már tudom, hogy köszönése nyájas lesz és ártalmatlan, mire nekem a válaszom hasonló. Mikor kedvesen átölel, a fülembe súg:
- Bocsi M, csak Alfred nem akar elhúzni! - mire egy kuncogással felelek. Ezért imádom a kötőklubjainkat. Itt nem kell egy szenilis, fájós hátú öregasszonynak kiadni magunkat. Itt önmagunk lehetünk. Alfred egyébként Ivett komornyikja, aki semmiről se tud, erre fel a nagy titkolózás. A ház úrnője a szalonba vezet, ahol 5 másik barátnőm fogad. Felszínes beszélgetést kezdünk a legújabb horgolómintákról és a mai celebekről, míg be nem jön a mi kis mindenesünk és bejelenti távozását. Amint meghalljuk az ajtó csapódását, egyszerre pattanunk fel a ház helyiségeinek lestoppolása közepette. 10 perc múlva a legkülönbözőbb szerelésekben találkozunk újra.
- Csini a masnid! - dicsértem meg a Violett feje tetejét díszítő kiegészítőt, ami tökéletesen passzolt a piros-fehér pöttyös nyári ruhájához.
- Köszi, nekem meg a gyatyód jön be! - kaptam egy bókot az egyik hippie ruhadarabomra. Egyszer csak meghallottuk a telefon csörgését, amit Ann kezesen felvett.
- Halló? - szólt bele negédes hanggal. - Ohh, persze, nyugodtan told ide a segged, de sütit nem kapsz! Na pá, te vén szivar! - rakta le a kagylót, majd mellékesen közölte velünk, hogy a Főnök tart ide. Igen, mi nem csak egy csapat örökifjú nyugdíjas vagyunk. Mert ha az ember körbe néz a szobában, 7 öreg nénit lát, fekete mellényekben, amikre sárga festékkel 3 betűt nyomtattak. FBI. Igen, mi a titkosszolgálat különleges haderője vagyunk. Mondjuk, szerintem ez egy szuper ötlet, hisz ki gondolná, hogy rájuk támad egy csapat protkós nyanya? És én nagyon szeretek ennek a bandának a tagja lenni.
Nem is olyan sokára megérkezett Mr.Graham, az FBI fő-parancsnoka. Miután köszöntött minket, bejelentette, hogy azért kívánt minket ilyen hamar megkeresni, ugyanis a régi csapatvezetőnk nyugdíjba vonult (itt 10 perces szünetet kellett hagyni, annyira röhögtünk), és be kívánta mutatni a legújabb vezetőnket. Ekkor belépett egy magas, öltönyös fickó, és elmondott magáról minden, fontosabb tudnivalót. Majd Mr. Graham egyesével bemutatott minket.
 - Ő itt Mary Margareth - mesélte, amikor hozzám ért. - Ő a légierősünk. Kiválóan vezet vadászrepülőt, utasrepülőt, helikoptert és minden egyéb járművet, ami a rendelkezésére áll a levegőben való közlekedésre.
- Örültem a szerencsének - fordult felém a kapitány.
- Úgyszint - köszöntem.
A nagy megismerkedés után felvetették az ötletet, hogy menjünk ki a terepre gyakorlatozni, de én sietősen elbúcsúztam, ugyanis hazajönnek az unokámék.
Szeretem a szabadidőmet a lányomékkal tölteni. Ugyan nem tudnak a "hobbimról", de velük is viccelődhetek, és nem kell megjátszanom magam.
Este, amikor megkérdeztem az unokámat, hogy milyen mesét szeretne lefekvés előtt.
- Mama - válaszolta suttogva. - hallottál már az FBI-ról? Nemrég láttam a tévében őket, és nagyon izgi lehet közéjük tartozni.
Megmosolyogtam ezt a kérést, és bele is kezdtem egy történetbe egy különös emberről, aki a titkos szolgálatnak dolgozott, a Szilaj szelek asszonyáról.

Sziasztok!
Mrs. Gombóc Artúr vagyok, egy 13 éves könyves-blogger, és ez volna az első novellám. Remélem tetszik. :) 
A következő bejegyzés megírására Fruzsit kérném fel Mi lett volna, ha... címmel. :)