2014. augusztus 7., csütörtök

Kedves olvasóink!

Örömmel tölt el a blog egyre bővülő sikerlistája, és azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül, nyugodtan kijelenthetem, hogy a többiek is éppen ennyire velem együtt örülnek, sőt azt hiszem páran közölük még hátra szaltót is képesek lennének lenyomni. Az idei nyár igencsak jót tett a kis Projektünknek. Sikerült előrébb haladnunk abban, hogy összekovácsoljuk a tagokat, az írókat, azaz minket, akik éltetik a Projekt minden egyes kis szegletét, és úgy gondoltuk itt az ideje hogy az olvasói közösségnek is legyen lehetősége minket közvetlen elérni és a ma már szinte mindenki által használt Facebookon értesülni a blogon lévő újdonságokról.
Igen, nagy örömmel tudatom veletek drága olvasók, hogy ezentúl a blog elérhető a Facebookon így eleget tettünk annak a kijelentésnek, ami úgy szól, hogy: "Aki nincs fent facebookon, az nem is létezik". Hát jelentem, ezentúl mi is létezünk a virtuális értelemben. Na, nem mintha ez eddig ne így lett volna, mert eddig is ugyanúgy léteztünk, élt a blog, folyton frissült és egyre növekvő nézettségével már nem csak mi írók, hanem ti olvasók is éltettétek ezt a Projektet. Amiért már most nagyon hálásak vagyunk.
Köszönjük szépen és reméljük nem hagytok fel jó szokásotokkal és továbbra is olvassátok a blogot.
És reméljük azt is, hogy társul e mellé még egy jó szokás és követni fogjátok a blogot, hogy értesüljetek minden újdonságról.
A blog Facebook oldalát ITT elérhetitek.