2014. november 29., szombat

Opciók

Sziasztok! Végül Szasza helyett én írtam meg az "Opciókat". Remélem tetszeni fog ez a kis történet. Jó olvasást! 

Kellemes nyári éjszaka volt. Mikor a franciaágy jobb felén feküdve kinyitottam a szememet, majd magam mellé tekintettem nem találtam ott senkit. A takaró lágyan az ágy végébe volt gyűrve. Miután felkeltem és az ágy előtt elmentem, akkor vettem észre hogy még a papucs sem árválkodik az ágy bal szélén, ezért fogtam felhúztam a köntösömet, belebújtam a papucsomba és elindultam lefelé a lépcsőn. Az utolsó lépcsőfokon állva láttam, ahogy halvány fény tör ki a dolgozószobából. Halkan odasétáltam az ajtóhoz, épp csak annyira álltam meg, hogy ne zavarjam meg a bent lévőt a munkájában. Jane volt az, aki akkor még csak a menyasszonyom volt. Ott ült a dolgozószoba egyik irodai székében, miközben az asztali lámpa sárgás fénye megvilágította az őszi leveleket idéző szintén sárga falat, a sötét faasztalt és a rajta elterülő lapokat, füzeteket, magazinokat. Már jóval elmúlt éjfél és egyáltalán nem érződött a nappali meleg. Sőt még az ablak is kissé nyitva volt, biztos Jane megint annyira belefelejtkezett a munkába, hogy elfelejtette becsukni. Ahogy a hideg besüvített a résnyire nyitott ablakon, összerezzentem. Összébb húztam a köntösömet és elindultam a konyha felé azzal a szándékkal, hogy egy finom és meleg gyümölcsös teát csináljak.
Az amerikai stílusú konyhánkban belebotlottam véletlen a pult mellé rakott dobozokba, csak remélni tudtam, hogy Jane nem hallotta meg. De mikor megálltam egy pillanatra, mindössze egyfajta reflexként figyeltem, hogy vajon hallotta-e,fellélegeztem, mert hallottam, ahogy a dolgozószobában lévő vezetékes telefonon tárcsáz egy számot, majd mikor már valószínűleg felvették, beleszól:
- Szia Paul! Ne haragudj, hogy felébresztettelek, szeretnék valamit kérdezni... - Paul a felfogadott esküvőszervezőnk, akit az eljegyzés után mindössze egy hónappal fogadtunk fel, miután Jane egyik nap munkából hazaérve nagy mosollyal üdvözölve azt mondta: - Drágám képzeld, találtam egy esküvőszervezőt! - Barna szeme csillogott, de nem csak az ablakon beszűrődő fénytől, láttam hogy tényleg odáig volt az ötletért, hogy felfogadjunk valakit azért, hogy megszervezze nekünk az esküvőnket. És ezt furcsálltam a leginkább. Jane-t mindig is úgy lehetett ismerni, aki soha senki segítségét nem kéri, mert mindent maga szeretne megoldani. És ez a belső tulajdonsága kihatott a külsőjére is, na nem ám rossz értelemben. Megjelenése mindig határozottságot tükrözött, hangja érzékeltette a beszélgetőpartnerével, hogy nem tűr ellenállást. Emlékszem, és ezen gondolkoztam, miközben a teát csináltam, az első napra, amikor találkoztunk. Még az egyetemre jártunk. Jane-en egy rövid, ámde ízléses sötétkék szoknya volt, az a rakott stílusú, e mellé egy fehér ujjatlan póló társult, amit betűrt a szoknyájának a derekába, majd fölé vett egy piros kockás inget. Kezében mappákat tartott a vállán egy barna oldaltáska volt. Akkor még hosszú barna haja lágyan hullott a mellkasára, lágy hullámok voltak benne. Monicaval jött és nevetgéltek. Ahogy közelebb értek és meghallottam a hangját, akkor éreztem először az azóta már jól ismert szívdobbanást. Tudtam, hogy bármi is süljön ki, ez az egész szituáció más lesz, mint a többi. Mikor odaértek hozzánk láttam az arcán, mintha ő is felismerte volna a helyzet fontosságát. A szemöldöke enyhén felfelé mozdult, a mosolya egy másodperc törtrészére lefagyott az arcáról. Idáig értem el a nosztalgiázásban, mert hallottam, ahogy a víz elég melegre forrt, ezért fogtam és levettem a tűzhelyről, odaraktam a pultra és önkéntelenül is a dobozokra vándorolt a tekintetem. Mostanság elég sok mindent el kellett döntenünk, ide tartozott a költözés kérdése is. Egyik este, nem sokkal az eljegyzés előtt felvetettem a költözést. Többnyire azért is jutott eszembe, mert ez a lakás csak az egyetemre emlékeztetett, amin már réges-rég mindketten túl akartunk lépni. Ezt a lakást még a szüleim vették nekem mielőtt elkezdtem volna az egyetemet, azért hogy ne koliban kelljen laknom. Jane örült a költözés ötletének és legszívesebben azonnal el kezdett volna szervezkedni, ahogy mindig is tette, amikor megtetszett neki egy ötlet. Azonban én még nem voltam benne biztos, hogy el akarok menni innen, rengeteg pró és kontra eszmefuttatásom volt akkoriban és megnéztem milyen opciók, lehetőségek lehetnének még a költözésen kívül. Ugyan erről Janenek nem szóltam egy szót sem.

Kezemben a két bögrével visszaindultam a dolgozószobába, mikor odaértem hallottam, hogy Jane még mindig telefonál, azonban most már nem Paullal, hanem valaki mással. Még hány embert fog felkelteni éjjelek éjjelén?  Gondoltam magamban. Mikor lerakta, besétáltam, mögé lépkedtem halkan, jobb kezemmel előre nyúltam és leraktam a kezemben lévő bögrét. Ezzel a mozdulattal együtt lehajoltam és puszit nyomtam a hajába, amire ő hátrafordult és rám mosolygott, láthatóan örül, hogy itt lát.
- Hát te mit keresel itt Rob? - kérdezte miután a kezébe vette a bögréjét. Én elindultam, hogy becsukjam az ablakot, ezért háttal állva válaszoltam.
- Téged. - És mintha a szó lezárása lenne kattant egyet az ablak zárja, ezért odafordultam hozzá, letérdeltem a padlóra, úgy ahogy annak idején tettem, azonban most más miatt. Gömbölyödő pocakjának két oldalára tettem a kezeimet,óvatosan odaraktam a fülemet és hallgattam a bent növekvő kis csöppség aktvitásának jeleit. És ő volt az, aki eldöntötte a költözés fontosságát. Jane fejemre rakta a kezét és elkezdte simogatni. Abbahagytam a hallgatózást és a drága menyasszonyomra néztem, közel hajoltam hozzá és gyengéden megcsókoltam. Halkan a fülébe súgtam, hogy: Gyere menjünk feküdjünk le, fáradt leszel holnap. Megfogtam a kezét és magammal húztam egész a szobáig.
Miután lefeküdtünk, hiába próbáltam, nem sikerült elaludni. Azon gondolkoztam, hogy alig pár hónap alatt mennyi minden meg fog változni, amiken nagyon el kellett gondolkoznunk.
Szeptemberre várjuk Bellát, a mi drága kislányunkat, ami csupán csak egy hónappal van később, mint az esküvő. Két hét múlva pedig elkezdjük a költözködést.
Most fél évvel később hálát adok a sorsnak, hogy minden így alakult. Van egy lányom, aki az anyukája csodálatos szépségét örökölte, elköltöztünk a külvárosba és már igen csak otthonosnak nevezhetjük a házunkat, bár Janenek mindig jönnek az új ötletei és olyankor át kell alakítani ezt azt. Nem gondoltam volna, hogy a kisebb és nagyobb nehézségek ellenére ennyire fogom élvezni a házas életet és hogy ennyire jól fog menni az illeszkedés ahhoz, hogy apa legyek. Megtanultam a lényeg az, hogy vegyük figyelembe az Opciókat és próbáljunk a lehető legjobban dönteni.



Remélem tetszett a kis történetem és legalább ennyire fog tetszeni a következő bejegyzés is, amit Mrs. Gombóc Artúrra bíznék és a "Hóangyal" címet adnám neki. Jó írást!